Frigyesy Ágnes tudósítása a tordai csatában súlyosan
megsebesült és a bonchidai Bánffy-kastélyban meghalt honvédeknek állított
emlékmű avatóünnepségéről
„A hazáért mindhalálig”
Emlékművet állítottak 109 magyar honvéd
tiszteletére Bonchidán
– Ma nem
ünnepelni jöttünk, hanem kegyelettételre, adósságot törlesztünk azokkal
szemben, akik a magyar történelem vérzivatarában kötelességüknek tekintették a
katonai esküjüket, hogy a Hon érdekében a legtöbbet – életüket adták –
„becsülettel a hazáért mindhalálig” – kezdte emlékező beszédében Pataky József,
a Tordai Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke 2008. szeptember 13-án a bonchidai
temetőben.
Majd beszédét így folytatta: –
Jelenlétünk meghatározó célja: emlékoszlop állítás. A Tordai Hagyományőrző
Bizottság nem véletlenül választotta ezt a napot, szeptember 13-át, avatási
nappá. Nevezetes nap ez! Ugyanis ma pontosan 64 évvel ezelőtt kezdődött a tordai csata. Az Aranyos
folyó jobb oldalán megjelentek az ezrednagyságú szovjet egységek, és leadták az
első lövéseket a magyar honvédség védőállomásaira. 26 napig tartott az iszonyú csata,
véres ütközetek. A súlyos harcok során több mint 2500 magyar katona halt hősi
halált. Csak egyetlen nap alatt, szeptember 22-én az óriási fölényben lévő
szovjet-román seregekkel vívott harcokban több mint 1000 honvéd esett el. Sikerült a
támadást visszaverniük, Torda város elfoglalását megakadályozták.
Pataky József rámutatott: – A
magyar hadtörténelem az észak-erdélyi 25. gyaloghadosztály a tordai csatában
tanúsított helytállását a „honvédség
második világháborús legszebb fegyvertényeként” tartja számon.
A fent említett harci cselekmények következtében sokan súlyosan megsebesültek,
akiket a kolozsvári
katonai kórházba, és a bonchidai Bánffy-kastélyban lévő 25. sz. tábori kórházba
szállítottak.
A THHB hosszú kutatómunka
következtében számszerű tényeket tárt fel: A kolozsvári házsongárdi
katona-temetőbe 251 honvéd hamvait temették, közülük 221 név ismert, 30
ismeretlen. A bonchidai református temetőbe 109 honvéd hamvait temették, akik a
Bánffy kastélyban lévő 25. hadikórházban haltak meg. A 109 név közül 89 név
ismert, 20 ismeretlen. Szeptember 13-án a bonchidai kórházban elhunyt hősöknek
állítottak maradandó emlékművet, s ezáltal megadták a hősöket megillető
végtisztességet, tudván, hogy aki nem emlékezik, az felejt, és aki felejt, annak nincs jövője – mondta a
THHB elnöke.
A bonchidai kutató-munka során segítséget
nyújtott Szakács János, volt
bonchidai lakos helytörténeti leírása, valamint Bálint József,
nyugalmazott, volt bonchidai református lelkész feljegyzései.
A THHB tagjai nyolc esztendő leforgása
alatt több mint 1600 hősi halott, hadifogoly eltemetési helyét, sokakat név
szerint azonosított. Számos helységben mintegy 30 emlékoszlopot, kopjafát,
emléktáblát vagy sírkertet avattak. Az áldozatok nevét fehér márványlapokra
vésve örökítették meg. Idén ősszel Tordaszentlászlón és Krasznán állítanak emlékhelyeket.
A THHB és a Bonchidai Református Egyházközség által
közösen állított emlékmű-avatáson Pataky József Döbrentei Kornél költő
verssoraival zárta beszédét: „Adassék tisztelet a honvédő katonáknak, testük eleven torlaszát
állították gátnak: a ránk zúduló vörös áradat ellenében állták Tordánál a
csatát, fejtetőig vérben: és nem haltak meg, válságos órán előjönnek, mert
utóvédként előőrsei jövendőnknek.”
A bonchidai temetőben állított
emlékművet megáldotta Szakács
Endre római katolikus plébános és Márton János református lelkész, aki a következőket mondotta: –
Az itt eltemetett honvédek otthont kerestek, de az életben nem találták meg a
földi életet, csak a maradandót: Isten országát. Életüket áldozták a Hazáért,
felebarátukért.
Az emlékező eseményen beszédet
mondott Szakács János, Cech Vilmos, a THHB
budapesti munkatársa, valamint Kocsis László, az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend tagja.
Vekov Károly történész ismeretei szerint a
bonchidai kastélyban működő 25. sz. tábori kórházban sajnos tragikus események
is történtek: a magatehetetlen beteg magyar honvédek közül több személyt
lelőttek az épp arra portyázó szovjet katonák. E hősi halottak halálának
okairól mindmáig hallgattak. Tragikus sorsuk történetének feltárása még várat
magára.
A Bánffy-kastély hajdani
virágzó- és tragikus történetéről ma is árulkodnak megmaradt romos- és
felújított részei. 1699-ben hársak és folyópartok vették körül, majd a Rákóczi-szabadságharc idején a
növényzet egy részét kivágták. A XVIII. században Bánffy Dénes barokk
rezidenciájúvá építette. 1944. október 13-án a kastélyt felgyújtották. A
Bánffy-kastély történelmi emlékhely. Rendbehozatala az utókor feladata.
A tüdő- és haslövés halálosnak bizonyult
„Tisztelt Nagyságos
Asszony! Valószínűleg már tetszett arról értesülni, hogy szeretett férje és
nekem hű gazdám X. 6-án a román arcvonalon hősi halált halt. Ezen valamennyiünk
részére szörnyű csapás úgy történt, hogy a zászlós úr figyelés közben
aknabecsapódástól fejének bal halántékánál kb. dió nagyságú szilánkot kapott és
fejét teljesen átütötte. Azonnal a segély helyre vittük, de szállítás közben
meghalt. Orvosi vélemény szerint segíteni rajta már nem volt lehetséges. Tudom,
hogy a t. Nagságos asszony valamint b. családjára, de miránk is szörnyű csapás,
de vigasztalódjunk abban, hogy drága életét a magyar Hazáért adta.” Ez az
értesítés 1944. október 12-én kelt, vitéz Antal Pál hivatásos zászlós hősi
haláláról tájékoztatta feleségét.
Hány asszony, anya, fiatal nő kaphatott ehhez hasonló értesítést a II.
világháborúban? Az Észak-Erdély védelméért vívott tordai csatában ismereteink
szerint 2500 magyar katona halt hősi halált. Ma, több évtizedes
történelemhamisítás és agyonhallgatás után a halál okai bizonyítják: „Mind hősök, mind férfiak, /Mind hű és
hazafi…”
Augusztin József hivatásos hadnagyot Királyfalvánál
géppisztolysorozat találta el 1944. szeptember 7-én. A tüdő- és haslövés
halálosnak bizonyult. Bajusz
József tartalékos zászlós az Aranyos folyó menti harcok során kapott
szájlövést, melybe belehalt. Bartkó Zoltán tartalékos hadnagy fejlövés
következtében halt hősi halált. Böszörményi Géza hivatásos ezredes a Torda melletti
temetőnél, szülei sírjától alig pár száz méterre esett el egy
„Sztálinorgona”-sortűztől, szilánk érte a bal hónalj ütőerénél, mellkasánál, és
a hasánál. Hollósy-Kuthy
László vezérőrnagy erről így írt: „Rögtön táviratoztam feleségének. Holttestét pedig
sebesültszállító gépkocsin, koszorú és levél, valamint tiszti küldöncének
kíséretében, otthonába, Várpalotára irányítottam. Jellemző az akkori
viszonyokra, hogy a gépkocsi előbb érkezett meg, mint a távirat.” Burka László tartalékos
zászlós páncélgépkocsival a szakadékba zuhant. Koponya-alapi törés és belső
zúzódás következtében érte a halál. Kolozsváron a hősök temetőjében nyugszik. Deczky Jenő hivatásos
főhadnagy Apahidánál, 1944.
október 10-én – 25. születésnapja előtt két nappal – halt hősi halált. Fialka Károly hivatásos
hadnagy haslövés következtében esett el. Fodor Károly hivatásos főhadnagy Aranyosgyéres mellett halt
hősi halált, amikor géppisztoly-sorozat érte a fején és mellkasán. Bajtársai
csak két nap múlva tudták eltemetni. Kovács Pál tartalékos hadnagy a Dél-Erdélyért indított
támadás első napján hunyt el: robbanás következtében szenvedett halálos
kimenetelű arc-, fej- és tüdősérülést. Óváry Miklós hivatásos főhadnagy csapattestével került a tordai
hadszíntérre. Bonchida mellett kapott halálos koponyalövést. Katonái Bonchidán
temették el. Szilágyi
József és Szilvási
Béla tartalékos zászlósok szívlövés következtében haltak hősi halált. Vass Ferenc tartalékos
zászlós gerinclövés okozta szívbénulás következtében esett el. Bajtársai még
aznap eltemették. Vértes
(Weinberger) Vilmos hivatásos százados szeptember 13-14-én Tordánál
páncéltörő ágyús ütegével igen erős ellenséges aknavető- és tüzérségi tűzben 3
harckocsit, 1 sorozatvetőt, és több nehézfegyvert kilőtt, 7 harckocsit
harcképtelenné tett. Szeptember 15-én a Tordai hídfőben, utcai közelharcban
szakasza élén halt hősi halált.
A tragédia Pataky
József családját is elérte a II. világháborúban. Öt testvérével együtt, 13
évesen maradt félárván, amikor 1944. szeptember 14-én a bevonuló orosz katonák
falhoz állították unitárius lelkész édesapját, Pataky Andrást, majd
géppisztoly-sorozattal körberajzolták, és a család szeme láttára agyonlőtték
Várfalván. Ezután nyakától fogva egy ló farkához kötötték, a temetőkert aljába
vonszolták, és temetetlenül otthagyták, a paplakot pedig felgyújtották.
Csoda-e, ha éppen Pataky József, a félárván maradt szemtanú állt a tordai hősök
méltó tiszteletadásának élére a sírkert kialakításával?! Véleménye szerint:
Tordán az újrahantolt honvédek sírjának megléte, holléte sokáig tabu téma volt.
Sok tordai magyar nem is tudta, hogy létezik magyar katonai temető, aki pedig
tudott róla, csak titokban, bujkálva kereste fel a sírokat.
Ezen a méltatlan helyzeten változtattak a 2000-ben megalakított „Tordai
Honvéd Hagyományőrző Bizottság” tagjai, akik legfőbb feladatul tűzték ki a
tordai honvéd temető sírkertté
való kialakítását, gondozását, valamint újabb ismeretlen honvéd sírok
felkutatását, nyilvántartásba vételét. Cech Vilmos, a Bizottság magyarországi tagja, aki szintén sok
áldozatot hozott a méltó sírkert kialakításáért, úgy véli: a Torda környéki
harcokban szolgálatuk teljesítése közben elesett katonák közül kevésnek adatott
meg a végső tiszteletadás, búcsúztatás. Az utódok pedig felismerték: a végső
búcsú elmaradása lelki sérülést okoz, közösséget gyengít. Ezért csatlakoztak a
Bizottság szándékához idős emberek, rokkant- és kisnyugdíjasok, a tordai
csatában hősi halált haltak élő családtagjai.
De mi is történt valójában a tordai hadművelet során? Dálnoki Veress Lajos
vezérezredes, a Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg parancsnoka így látta az
eseményeket: A 2. honvéd hadsereg „teljes négy hétig vonta magára és verte vissza a naponként
megismétlődő támadásait az orosz hadseregnek, valamint a román hadosztálynak… A
tordai csata arcvonala volt a II. világháború utolsó szakaszában az az egyetlen
védelmi vonal, mely állásait hosszabb ideig tartotta meg és szerzett időt arra,
hogy mind a magyar, mind a német hadvezetőség erőt gyűjthessen megfelelő
helyeken az orosz előnyomulás lelassítására… A hadsereg zöme Észak-Erdély
szülötteiből állt, kik szűkebb hazájukat védték, és ez megadta a szükséges
testi és lelki erőt arra, hogy elviseljék a fáradalmakat és a nagy veszteséget…
A magyar gyalogság teljesítménye ezekben a harcokban egyedülálló volt, s az is
bebizonyosodott, hogy egyetlen nemzet sem támasztott olyan nagy követelményeket
csapataival szemben, mint amilyet a magyar és a német hadvezetés a gyengén
felszerelt magyar hadseregtől követelt… Ezen okok következtében vált a tordai
csata a II. világháborúban, honvédségünk legszebb fegyvertényévé.”
Basó József, volt magyar
kir. hivatásos páncélos főhadnagy, a tordai csata egyik hajdani, még élő
résztvevője a következőképp értékelte az Észak-Erdély védelméért vívott tordai
csata jelentőségét: „A
magyar erők, a m. kir. 2. honvéd hadsereg kitartottak a túlerővel támadó
szovjet-román erők ellenében. A román átállás után fölbomlott német déli
hadsereg szabaddá tette az utat a szovjet-román erők előtt, amelyek gyorsan és
harc nélkül jutottak át a Kárpátok déli szorosain. A tordai magyar ellenállás
megakadályozta, hogy elvágják és bekerítsék a Kárpátok keleti részén harcoló
magyar erőket…Általános megítélés szerint a tordai csata a Magyar Királyi
Honvédség kiemelkedően sikeres haditette volt, amelyben a hazánkat védelmező
katonáink példát mutattak, hogy léteznek még magyar katonai erények.”
Frigyesy Ágnes